2013. január 12., szombat

11.rész

Mindketten Harryt néztük nagy volt a csend amit Liam tört meg.
- Éppen indultunk be.- mondta én pedig elkezdtem az ajtó felé bicegni.
- Robin- szólt utánam Harry.- jobban van a lábad?
- Igen. -mosolyogtam.- Lehet egy kérésem?-
- Akár kettő is.- vágta rá egyből.
- Megtennétek, hogy nem lesztek ennyire hangosak.
- Aha.
Visszamentünk a szobáinkba. Én mentem be először Harry és Liam még a folyosón beszélgettek. Nem értettem belőle semmit, hiszen a falak erről az oldalról vastagabbak lehettek. A két ajtó csukódás után minden elcsendesült. Felsóhajtottam és hátra dőltem az ágyon és becsuktam a szemem. Nem sokkal később valami kopogást hallatszott és nekem megint sikerült felkelnem rá. 30 percig bírtam és miután nem volt több dolog amit a falhoz dobhattam volna. Felevickéltem az ágyról és kibicegtem a folyosóra onnan pedig át a szélső szoba felé. Bekoptattam és Liam kinyitotta az ajtaját.
- Tessék.- nézett ki az ajtón.- Mi a baj?- kérdezte meglepetten.
- Zavarlak?- dörzsöltem a karom.
- Nem, gyere be.- engedett be az ajtón.- Mért nem alszol?
- Nem tudok, mire elaludtam valami vagy valaki folyamatosan kopogott.- néztem rá.- És te mért nem alszol?
- Próbáltam, de nem bírtam.- rántotta meg a vállát.- Ha akarsz ide fekhetsz.- mutatott az ágyára.
- Meg engeded?- csillogott a szemem.
- Gyere.
Lefeküdtem mellé az ágyba és pár perc múlva elnyomott az álom.

*Ashley szemszöge *
Reggel mikor felébredtem Harry még mellettem szunyókált, olyan aranyosan. Nyomtam egy puszit a szájára és kimentem a fürdőbe. Mázlimra a fürdő foglalt volt, ezért lementem a konyhába szétnézni van e valaki lent. Meglepetésemre Zayn állt a konyhába és szendvicseket készített.
- Szia.- köszöntem neki.
- Szia Ashley többiek?- kérdezte.
- Alszanak.- néztem rá ahogy csomagolja el a szendvicseket.
- Szia Ashley. Lexie alszik még?- jött be Niall.
- Szerintem igen, miért?
- Meglepetés lesz nekik, ha csak meg nem előznek minket.- nevetett Zayn.
- Naominak is?
- Igen. Ha nem ébred fel.- tett egy szendvicset a tálcára.
- Én is kapok belőle.- ölelt meg hátulról Harry.
- Csak ha szépen megkérsz rá.- kent meg egy másik szenyát Zayn.
- Mi a terved mára?- kérdezte Niall.
- Szerintem elviszem valahová Ashleyt.- adott egy csókot nekem.
- Ó én is szeretlek.- kaptam el és adtam neki egy csókot a többiek pedig elkerekedett szemmel nézték végig.
- Áhhh!- jött fentről egy síkítás.
Mind felrohantunk és Naomi állt velünk szemben a folyosón.
- Mi történt?- néztem értetlenül.

* Naomi szemszöge*
Reggel mikor felébredtem gondoltam megnézem Robint, hogy aludt, de amikor kinyitottam az ajtaját nem találtam sehol szétnéztem a fürdőbe és mivel gondoltam nem lehet lent, vagyis reménykedtem. Ashley, Zayn Niall és Harry szaladt fel az emeletre.

- Mi történt?- nézett értetlenül Ashley.
- Robin eltűnt.- nyitottam ki a szobája ajtaját.
- Az nem lehet hiszen...- mondta Harry.
- Mért is nem?- fonta össze a kezeit Ashley.
- Majd lent elmondom.- indult le a konyhába Harry.
- Mit kiabáltok az ajtónk előtt.- jött ki mogorván Carly.
- Semmi menj csak nyugodtan még bírsz egy fél órát aludni.-mondtam neki.
- Oké.- legyintett és visszament.
Lementünk a konyhába és Harry elmesélte, hogy az este amikor leakart menni a konyhába vízért két alakot látott a teraszon és amikor kiment megnézni, hogy kik azok látta, hogy Robin és Liam egész közel állnak egymáshoz vagyis jobban mondva egy pokróc alatt álltak, legalább is Harry nem látott semmi mást.
- Na majd kiderítsük.- csaptam a két kezemet össze.
- Tessék ezt neked csináltam.- csúsztatott nekem egy szelet szendvicset oda Zayn, amit szív alakúra vágott.
- Júj ez de aranyos tőled. Mai terv?- adtam egy puszit Zaynek.
- Filmezés délután meg be kell menni a kiadóhoz.- nézett a fiúkra.
- Milyen filmet nézünk?- kaptam fel a fejem.
- Amit szeretnél.- ölelt át.
- Jó akkor majd még kitalálom.- mosolyogtam bár már tudtam melyik film is lesz.- Tényleg Robin hol lehet?
- Fogalmam sincs.- rántották meg a vállukat a fiúk.
Egyszer csak Liam sétált le a lépcsőn teljesen felöltözve.
- Liam.- állítottam meg.
- Humm.- fordult meg egy pirítóssal a szájába.
- Nem láttad Robint?
- Nem, kellett volna?- mondta, de szerintem hazudott.
Észre veszem ha valaki hazudik nekem ez egy különleges adottság lehet.
- Hát jó.- legyintettem.
- Niall te hova készülsz azzal a sok kajával,- kérdezte Ashley.
- Meglepetés.- egyensúlyozott a tálcával.
- Gondolom Lexienek lesz.- mosolyogtam.
Niall eltűnt a lépcsőn és mi meg elkezdtük kitárgyalni azt, hogy Robin megszökött Liam pedig csak röhögött az orra alatt.

* Lexie*
- Alszol kicsim?- lesett be Niall.
- Nem gyere nyugodtan.- mosolyodtam el.
Niall egy nagy tálca kajával jött be és tette le elém. Ránéztem és elmosolyodott én pedig közelebb hajoltam és magam mellé rántottam.
- Többiek fent vannak már?- kérdeztem az én ír manócskámtól.
- Igen vagyis majdnem.
- Kitalálom. Carly és Lou alszanak még.
- Igen.- válaszolt az ír akcentusával.- És Robin nincs meg.
- Hogy érted, hogy nincs meg?- kerekedett el a szemem.
- Úgy hogy a szobájába nincs, a fürdőbe sincs senki és a többiekkel sincs lent, szóval...
- A többiek szobájába néztétek?- néztem Niallt.
- Nem.- rántott vállat a manóm.
Ettem egy pár falatot, de csak igazából nem voltam éhes. Félre tettem a tálcát és magamhoz húztam Niallt. Olyan gyengéd velem és annyira aranyos.
- Képzeld el reggel mesélte Harry, hogy tegnap rajta kapta Liamet és Robint a teraszon, hogy kint beszélgetnek.
- Tényleg?- néztem rá döbbenten.- Szerintem összeillenek.
- Nem tom, még nem ismerem elég jól Robint. És finom volt a kaja?
- Nagyon mikor keltél fel.
- Egy órája. még adtam is egy puszit is az arcodra.- mosolyogta.
El voltunk mélyülve egymásba amikor nagy durranás hallatszott. Először még nem, de már mikor a többiek is fent daráltak kinéztünk.
- Mi történt,- léptem ki az ajtón.
- Carlyéktól jött.- mutatott Harry az ajtóra.

*Carly szemszöge*
Egy szép álom közepébe voltam amikor valaki elkezdte csókolgatni a nyakamat.

- Ne már.- keringőztem a kezemmel.
- Kincsem, ébredj hasadra süt a nap.- fordított a hátamra Lou.
- Louis, ne már olyan szépet álmodtam.- löktem félre.
- Carly?
- He?- néztem ki a párnám alól.
- Nincs kedved egy kicsit szórakozni.- húzgálta a szemöldökét.
- Legyen.- bólintottam rá.
Megcsókolt és addig addig szórakozott velem míg a pizsi felsőm le nem került rólam vagyis csak majdnem. Megállítottam a kezét és ránéztem, 2 percig néztük egymást utána hirtelen megszólal.
- Húzz egy lapot!- dugott az orrom alá egy pakli lapot.
- He?- néztem értetlenül.
- Húzz egy lapot.- ismételte meg magát.
- Nem nekem van egy jobb ötletem.- döntöttem hátra az ágyon.
Addig- addig forgolódtunk az ágyon, amíg az össze nem tört alattunk. 5 perc sem kellet ahhoz, hogy a többiek fel ne érjenek és ránk ne nyissanak.
- Mi történt?- nyitott be Naomi.
- Semmi semmi.- legyintettem.
Bejöttek a többiek is és a törött ágyat vizsgálták.
- Nem láttátok Robint?- kérdezte Ashley és Naomi egyszerre.
- Nincs a szobájába?- néztem értetlenül.
- Nincs, szerinted? Ha ott volna megkérdem.
Liam kiment a szobából Harry pedig utána.
- Tegnap este Harry látta Liamet és Robint beszélgetni a teraszon az éjszaka közepén.- mesélte Naomi akinek fülig ért a szája.
- És az ő dolguk, ne avatkozzatok bele.- figyelmeztettem a lányokat.- Különben is Liam még egyenlőre Daniellel jár.
- Jó jó nem avatkozunk bele.- mondták a lányok.
A fiúk csendben hallgatták a beszédünket és néha csak bólogattak. Kifelé menet a szobából láttuk, hogy Robin jön kifelé Liam szobájából.
- Robin te mit kerestél Liam szobájába?- támadtam le Robint.

*Robin szemszöge*
Éppen, hogy csak a szememig láttam amikor Carly letámadott.
- Robin te mit kerestél Liam szobájába?- támadott le Carly.
Úh most mit mondjak neki, mert ha nem találok kézen fekvő magyarázatot akkor ez rajtam marad.
- Hát izé...- húztam az időt.
- Dani várj.... most hova mész.- kiabált Dani után Liam.
Dani éppen Liam szobája felé igyekezett amikor meglátott, hogy én ott állok pizsiben.
- Ez meg ki?- mutatott rám.

1 megjegyzés: