2013. január 26., szombat

22.rész

Robin szemszöge:
Épp az utolsó falat sütit kaptam be amikor James elmosolyodott és felemelte a kanalát. Ránéztem és nem értettem, mit is akar vele csinálni.
- Ezt kóstold meg!- nyomta a számba a kanál fagyit.
- Hmmm. Ez nagyon finom.- mosolyodtam el.
Miközben James fizetett én felvettem a kabátomat és mikor kifelé mentünk az ajtón James folyamatosan győzködött, hogy menjünk el hozzájuk és megtanít lovagolni.
- James hidd el, nem akarsz engem megtanítani.- kerültem a szemkontaktust.
- Ugyan már tök egyszerű, nem hiszem, hogy ne menne.- méregetett James.
- Te nem tanítottál még engem, én úgy ahogy vagyok kihagytak a tehetség szórásból!- mondtam határozottan.
- Ki szerint?- engedett ki az ajtón.
- A nagynéném.- mondtam és arra gondoltam hányszor lecseszett az évek alatt amikor épp énekeltem vagy épp táncoltam vagy épp mindkettőt.
- Nem hallottalak énekelni még, de nem hiszem, hogy annyira rossz lennél.- mondta majd hirtelen megcsörrent a telefonom.
- Halló!- kaptam fel megnyugodva.
- Robin rosszkor hívlak?- kérdezte tőlem Naomi.
- Nem, mond csak.- nyugtattam meg.
- Hát röviden és tömören kéne a segítséged Ashleynek, és Harry kidobta az ablakon a géped.- mondta el egy szuszra. 
- Tönkre vágtátok a gépem?- kezdtem ideges lenni. James pedig engem nézett.
- Nem azért, de csak egy kicsit füstöl!- kiabálta valaki a háttérből.
- Jó 10 perc és ott vagyok.- mondtam majd letettem a telefont.- James nekem most el kell mennem.
- Oké csak ígérd meg, hogy a lovaglást  bepótoljuk.- nézett egy kicsit csalódottan.
Bólintottam, majd James leintett nekem egy taxit.
- Köszi.- szálltam be a kocsiba.
Megadtam a címet, majd intettem Jamesnek. Mikor a ház elé értünk én kifizettem, majd berohantam az ajtón. Levettem a kabátom és a cipőm majd beléptem a nappaliba. Ashley ott ült a kanapén és a fejét a térdére hajtotta.
- Ashley, jól vagy?- álltam meg előtte.
- Jó, hogy jössz.- nézett fel.- Harry nem akar végig hallgatni.-mondta ki kerek perec.
- Hol van?- néztem szét.
- A szobánkba.- mutatott az emeltre.
Felszaladtam és rátörtem az illetékes személyre. Éppen Liammel beszéltek valamiről amit én megzavartam.
- Nyugi haver...- ennyit csíptem el Harry mondatából.
- Harry azonnal told le a segged Ashleyhez.- tettem csípőre a kezem.
- Ne most Robin.- nézett rám most zavarsz pillantással.
- Nem várok!- ragadtam meg a kezét.
Lerángattam az emeltről és leültettem Ashleyvel szembe.
- Na szóval Ashley azt akarta mondani...-kezdtem bele és leültem Harry mellé.
- Harry, ne akadj ki, de ...- tördelte a kezét.- Asszem terhes vagyok.
Harry megölelte a vele szemben ülő lányt és annyit tett hozzá:
- Kisfiú vagy kislány?- mosolygott.
- Hülye!- folytak a könnyei Ashleynek, de valószínű a nevetéstől.
- És voltál már orvosnál?- kérdeztem, mintha nem tudnám, hogy nem volt.
- Nem még.
- Kértél időpontot?- fogdosta a hasát Harry Ashleynek.
- Én elkísérlek.- lépett be az ajtón Naomi.
- Azt hittem nem érsz rá!- nézett eléggé kiakadtan Ashley.
- De most akadt egy szabad fél órám.- ölelte meg Zaynt.
 - Hova megyünk?- kérdezte Zayn.
- Már nem azért Zayn, de te mért akarsz jönni?- ment öltözni Ashley.
- Mert ahogy látom Harry nincs olyan állapotban, hogy vezessen.- mutatott Harryre.
- Akkor indulhatunk?- tárta szét a kezét Ashley.

Ashley szemszöge:

Naomi és Zayn kísért el minket a nőgyógyászhoz. Zayn vezetett, mert Harry abban az állapotban képtelen lett volna. Megérkeztünk. Nagyon ideges voltam. Szerencsére a váró üres volt. Szinte azonnal behívtak engem, Naomi bekísért, de jött utánunk Harry is.
- Fiatal úr ön nem jöhet be – állította meg doktornő.
- Mi az, hogy nem, én vagyok Harry Styles.
- Harry Styles! – képedt el a doktornő - A lányom nagy rajongótok, kaphatnék neki autogramot?
- Bocsánat de előbb azt derítsük ki, hogy nekünk lesz-e gyerekünk vagy nem.- mondtam.
- Mi az gyerekek talán nem védekeztetek?- nézett gyanakvóan a doktornő.
- Pont az benne a poén, hogy mindig védekeznek – folyt bele a beszélgetésbe Naomi.
- Kérlek feküdj fel a vizsgálóasztalra – kaptam az utasítást.
Felhúztam a magamon a ruhát. A nő bekente valami fehér krémmel és rátette a kereső fejet. Közben a monitort figyelte. Én elkaptam Naomi és Harry kezét és nem is engedtem el addig amíg a nő el nem mondta, hogy nem lesz kisbabám. Azt mondta valószínűleg rossz volt a terhességi teszt. Egy „Ez az!” hagyta el a számat mire Harry kérdőn nézett rám.
- Ez azt jelenti, hogy nem akarsz nekem gyereket szülni?
- Nem dehogy is, szeretnék csak most még nem.
Láttam rajta, hogy haragszik rám. Megköszöntem a doktornőnek a vizsgálatot. A váróban összeszedtük Zaynt, akit Naomi beavatott a részletekbe. A hazafelé úton nem szóltunk egymáshoz egy szót sem. Mikor megállt az autó megkérdeztem:
- Most haragszol rám?
- Nem csak azt hittem a barátnőm szeretne nekem gyereket szülni – mondta Harry eléggé furcsa stílusban.
- Ezek szerint rossz barátnőt választottál – szálltam ki a kocsiból és szaladtam a bejárati ajtó felé.
Utánam szaladt, én pedig bevágtam az ajtót az orra előtt úgy hogy kiszakadt az ajtó a tokjából. Felszaladtam a szobánkba. Nem tudom, hogy hányan nézték végig a jelenetet mert a könnyeimtől nem láttam semmit. Kis idő múlva Naomi jött fel hozzám. Átölelt és hagyta, hogy kisírjam magam a vállán.
- Haza akarok menni – mondtam neki.
- Ezt azért gondold át! – válaszolta.
- Szerinted Zayn belemegy abba, hogy ma éjszaka veled aludjak a szobátokban, ő meg átjön ide Harryhez?
- Ha úgy akarom nagyon meggyőző tudok lenni – mondta Naomi magabiztosan.
- Köszönöm – suttogtam.

Robin szemszöge:
Éppen a kanapén nézem a Tv egy magamba amikor Ashley sírva rohant el és az ajtó jött vele együtt. Hiszen olyan erővel csapta be, hogy az kitört a helyéről. Harry ott állt az ajtó helyén és egy pillanatig habozott, de belépett. Naomi rohant fel az emeltre Harry pedig duzzogva leült mellém. Zayn és Harry pedig vissza rakták az ajtót már amennyire lehetett.
- Hívok szerelőt!- vette elő a mobilját Zayn.
- Mi történt?- halkítottam le a Tv.
- Ashley nem akar nekem gyereket szülni!- nyögte ki egyszerre.
- Harry 18 éves nem várhatod, hogy gyereket szüljön neked.- tettem a kezem az ő kezére.
- De Robin legalább ne...
- De mi? Nem várhatsz el tőle olyant ami még a mi korunkba borzalmas felelősség.- vágtam a szavába.
Harry eléggé elképedt azon, hogy Ashleynek adtam igazat.
- De most komolyan Harry ezt te sem gondoltad komolyan.- mondtam majd meglöktem ami következtében a földön kötött ki. Egyszer csak Naomi jött le és épp abban a pillanatban Zayn jelent meg a konyhából.
- Te mióta vagy ott?- nézett rá értetlenül Harry.
- A hajamat csináltam.- jelentette ki Zayn.
- A konyhába?- kerekedtek el a szemeim.
- Ott pont jó volt a megvilágítás és a mikró tükre nagyon szuper.- ölelte meg Naomit.
- Smallbubu nagyon mérges lennél, ha azt mondom, hogy ma este Harryvel kell aludnod?- nézett ártatlanul Naomi.
- Ash még aludni sem akar velem egy szobába?- szomorodott el Harry.
- Amit az illeti Hazza elég rendesen megbántottad.- mondta Zayn.- Oké akkor majd átpakolok Hazzához.- mondta Zayn.
Magukra hagytam őket és felmentem a szobámba megnézni mekkora a kár. A gépem mivel ezek szerint összetört nincs min megnéznem a mai anyagot amit a suliból küldtek. A lépcsőn felfelé menet meghallottam, hogy valaki gitározik. Liam szobája felől jött a hang én pedig odalopakodtam, majd bekopogtam.
- Gyere!- kiáltott ki.
- Szia, zavarok?- lestem be az ajtón.
- Nem gyere csak nyugodtan.- tette félre a gitárját.
- Kölcsön kérhetném a gépedet?
- Persze. Ott van az asztalomon.-mutatott az asztalra.
Odaültem és bekapcsoltam. Mikor betöltött megnyitottam az e-mailjeimet és megkerestem a tananyagokat. 
- Van nyomtatód?- fordultam felé és azt láttam, hogy engem figyel.- Mi az?
- Ott van alul, csak kattints a nyomtatásra és kész.- informált.
Letöltöttem a vázlatokat és rákattintottam a nyomtatásra, de az kiírta, hogy "ERROR" én pedig pánikholtam  hogy elrontottam Liam gépét.
- Liam asszem elrontottam valamit.- fordultam ismét felé. Ő pedig felállt és oda jött segíteni. A vállam felett nyúlt át az egérhez és kinyomtatta nekem és ebben a pillanatban törtetett be Niall.
- Lexieék elmentek szóval most ráérek.- nézett minket.- Tudod mit, majd visszajövök később.-kereste a kilincset.
- El ne menj!- állítottam meg.
- Jó, jó!- állt meg az ajtóban.
- Köszi, hogy nyomtathattam.- álltam fel a géptől a jegyzetekkel.
- Semmiség.- legyintett.
- Hova mentek Lexieék?- néztem Niallra kifelé menet.
- Filmet mentek kivenni Louisszal és Carlyval.
- Ja oké akkor ott ellesznek egy darabig.-legyintettem.
- Ne, hogy azt hidd! Már reggel óta tudják mit akarnak megnézni.
- Mindegy egy félórát tudok tanulni.- mentem ki az ajtón.
Visszamentem a szobámba és elültem tanulni.A nagy tanulás közepén a nagynéném hívott, hogy egy hét múlva utazik Párizsba és szeretné, hogy elkísérjem és, hogy holnap reggelig döntsem el, hogy akarok e vele menni vagy nem, mert akkor úgy rendezi a repülőjegyet. 2 és fél óra múlva Liam nyitott be hozzám, hogy ha én is akarok filmet nézni akkor menjek. Elindultam utána és  lementünk a nappaliba, természetesen mindenki elfoglalta a legjobb helyeket. Én Liam és Harry közé szorultam be, mivel Ashley még mindig haragban volt Harryvel. A filmet Carly választotta aminek a címe Nagyfiúk(Grown Ups). A film fele után nem sokkal (őszintén mondom régen láttam) Rob Schneider benyögött egy érzelmes szám alatt, hogy:
- Kérjük fel a csajokat táncolni, és az enyém itt üll!- mutogatott egy öreg nyanyára.
Több sem kellett Louis felállt és felkérte Carlyt és elkezdtek lassúzni. Nem sokkal utánuk csatlakozott hozzájuk Lexie és Niall akik egymásba borulva táncikáltak. Zayn meglökte Liamet és felkérte Naomit táncolni. Liam felállt és elém tartotta a kezét.
- Szabad?- mosolygott.
- Szabad.- álltam fel és csatlakoztunk a többiekhez.
Harry és Ashley még mindig egymástól a legmesszebb ültek és minket néztek, ahogy lassúzunk. Liam tök közel húzott magához és láttam Ashley arckifejezését, olyan volt mint akinek sikerült valamit elérnie. Behunytam a szemem és kiélveztem ezt a pillanatot, mivel nem lesz ilyen többet. Tisztába vagyok azzal a tudattal, hogy Liam Daniellel jár és nem szabad kettejük közé állnom. Eldöntöttem, hogy ha eltűnök egy pár napra Liam és Danielle kapcsolata is rendeződik és nekem is helyre állhat az életem, hisz napról napra csak azt veszem észre, hogy egyre közelebb kerülök Liamhez.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése