2013. január 19., szombat

16.rész

A csarnok előtt rengeteg sikoltozó lány a rengeteg óriás táblával amikre szertelek Harry and Louis vagy Mrs Horan akarok lenni!! A jegyszedők átirányítottak minket a kísérőkhöz akik a helyükre kísérték az érkező rajongókat. Oda álltam a helyemhez és vártam a koncert kezdetét. Egyszer csak egy magas barna hajú lány jött oda és ült le a mellettem jobbra lévő székre.
- Szia Wendy vagyok.- mutatkozott be kedvesen.
- Szia én Robin- eresztettem felé egy mosolyt.
- Nagyon csinos a ruhád.- nézett végig rajtam.
Wendyn egy egyszerű farmer és egy 1D fekete felső volt.
Mélyen beszélgettünk a ruhámról, mert szerinte túl feltűnő, de én különösebben le pottyantottam, ugyanis kedveltem ezt a ruhát, amikor is a fiúk kirohantak a színpadra Wendy pedig mint aki elvesztette az a maradék eszét is őrült kiabálásba kezdett. Én azt megértem, hogy szereti őket, de ezt a túl őrült rajongó határát is feszegette.
Az első dal a Live While We're Young volt, a dal közepén Liam és Louis beleordítottak a mikibe.
- Sziasztok!- integetett mindenki a színpadról.
- Jó a hangulat?- kérdezte Harry majd a füléhez emelte a kezét, mintha nem hallaná eléggé az sikítozó lányok hadát. A dal végén mind a a kihelyezett kanapéra dőltek. Köszöntöttek még egyszer minket, majd a kivetítőn megjelent egy kérdés.
- Katy Henderson kérdezi, hogy vannak-e barátnőink?- olvasta fel Niall a kérdést.
A fiúk egymásra néztek és rávágták, hogy nincs. Egyedül Harry nem bírta ki a megjegyzést.
- Liam bonyolult kapcsolatban van.- mutatott Liam-re.
Gyorsan előkaptam a mobilom és felmentem arra az oldalra amin lehet tőlük kérdezni és névtelenül elküldtem nekik egy kérdést. Majd írtam a lányoknak egy sms-t, hogy milyen a koncert? Naomi visszaírta, hogy remek és, kár, hogy nem vagyok ott én is. Küldtem neki egy szomorú smilet és elraktam a telefonom. A következő kérdést Liam olvasta fel és dől után a nevetéstől.
- Mit csinálnál, ha valaki kivasalná a hajadat? És meddig hagynád úgy?
Harry a melltartóval.
- Ez vicces kérdés, valószínűleg vissza csinálnám azonnal, bár a fiúk tuti nem szólnának addig amíg magam nem nézek tükörbe.- nevetett Harry, mert oda dobtak neki egy melltartót.
- A következő kérdés Zayn-nek címezték. Hiszel-e szerelem első látásban? Mert ha nem elsétálok előtedd.- olvasta fel Harry.
Zayn elgondolkodott és egy mély öntetű választ adott.
- Nem volt rá szükségem.
- A következő kérdés a tiéd Louis.- olvasta Zayn.- Mikor öltözöl be ismét répa jelmezbe?
- Niall összpontosíts!- készítette elő a kérdést Lou.- Niall, Mi a legfontosabb a szerelemben?
- Ez egyértelmű, a barátnő.- nézett jobbra.
- Ez mindenkinek szól!- nézett a monitorra Niall.- Kit vesztek el feleségül?
- Őőő...- gondolkodott mélyen Lou és Harry.
- Messze van az még.- vágta rá Harry.
- Nem eléggé.- mosolygott Lou.
- Ha megtalálom az igazit.- szólalt meg Liam.
- Majd, ha ő is akarja.- mosolygott Zayn.
- Egyet értek Zayn-nel. - mosolyogta Niall.
Liam keres valakit.
- Na és mára az utolsó kérdésünk.- nézett a kivetítőre Harry.- Liam szereted-e még Danit? kérdezi egy lány a közönség soraiból.
- Már magam sem tudom.- nézett a közönségre, mintha valakit keresne, majd jelt adott és a Na Na Na kezdődött el. Zayn a dal elején bemondta, hogy küldi egy különleges lánynak, Louis meg viccet csinálva az egészből felmordult és benyögte, hogy az a különleges lány Zayn anyukája. Bár a közönség a különleges lány hallatán ovációba tört ki, Louis beszólása lecsendesítette őket.


A zenék sorrendje a koncertről.
Live While We're Young
Kérdésekre válaszolnak.
Na Na Na
Magic
Back for you
I Would
Kiss You
Rock me
C'mon C'mon
Little Thing
She's not afraid
Summer Love
Nobody Compares
Heart Attack
Last Frist Kiss
Loved You First
Truly, Madly, Deeply
Stand Up
Over Again
Zayn meglátott.
Éppen a Kiss you első negyedében járhattak amikor Zayn észrevett és bevágott egy eléggé meglepődtem fejet.. Hátrált és amikor Niall énekelt Zayn oda súgott valamit Louis-nak ő pedig egy sejtelmes vigyort engedett a közönségre. A lányok őrjöngve kiabáltak a fiúknak. A Kiss you végén a fiúk leszaladtak a színpadról és egy kis film ment le. Egyik pillanatban a fiúk (ha fogalmazhatok így) pótapja jelent meg előttem.
- Gratulálok te nyertél.- mosolygott rám, hisz tudja ki vagyok.
- Én?- néztem értetlenül.
- Igen.- bólintott és kiengedett a zárlaton.
Mikor Zayn súgott valamit Louis-nak
Bekísért hátra a maradék pár ezer lány a mázlista, és a nem lehetne vele cserélni? hozzászólás érkezett, legalábbis amit hallottam. Mikor hátra értem a lányok a nyakamba ugrottak és kezdetét vette a vallatásom.
- Te mi a francért nem mondtad, hogy jössz?- nézett rám idegesen Ashley.
- Hát Ő...- hatás szünet.- mert én sem tudtam még akkor.
- Hát akkor most már mindegy a lényeg, hogy te sem maradsz le semmiről.- ölelt meg még egyszer Ashley.
- Hé lányok készen álltok?- jött oda egy hangmérnök.
- Mire is?- néztünk össze.
- Gyerünk, gyerünk!- lökött be a színpadra.
Elől Carly utána Naomi, majd Ashley utána Lexie és végül én. A színpadra menet Carly megbotlott egy hosszabbítóba és bele esett egy gumiabroncsba amit díszletnek használtak. Naomi a segítségére sietett, de ő meg Carly lábában botlott meg és, ha Zayn nincs ott pont hasra esett volna. Ashley rohant utánuk és a mikrofon zsinórjába (ami elég hátul volt elhelyezve) botlott meg és hasra esett. Lexie meg sem indult ő helyben jutott a földre a nevetéstől. Én feladás képpen leültem egy dobra (ami használaton kívül volt) ami beszakadt alattam. Liam a fejét fogta és mivel a fülére volt erősítve a mikrofonja az egész csarnok hallotta.
- Nem ismerem ezeket.
Nialler felsegítette Lexiet aki még mindig fuldoklott a nevetéstől, majd kapott egy ölelést Niall-tól. A közönség egyöntetűen kifejezte nem tetszését. Louis megindult kiszabadítani Carlyt a gumikerék fogságából. Mikor már Carly majdnem kint volt, villantott egyet és Lousit elkapta az ihlet.
- Láttam Londont, láttam Párizst, láttam Carly bugyiját is.-énekelte, közben segített Carlyn.
- Te idióta.- vágta hasba Zayn erre Carly visszaesett.
- Fejezzétek be!- állt Liam közéjük.
Mikor a csarnok és mi is befejeztük a nevetést a fiúk She's not afraid-et kezdteék el, mi pedig Carly-val ott csüccsentünk a kiindulási helyzetünkbe. A többiek a kanapén várták meg a dal végét, majd mikor vége lett a dalnak ők intettek nekünk és kimentek.
- Na szép itt hagytak.- csaptam a lábamra.
- Erre gondolhattál volna.- mondta Carly.
A koncert végéig ott ültünk Carly-val, mert senki nem akarta rajtunk segíteni.
Mikor már vége lett a koncertnek és lement a függöny Louis kisegítette Carlyt és adott egy csókot a lánynak.
- Gyere!- nyújtotta a kezét Liam.
Odanyújtottam a kezem és segített kikecmeregni a beszakadt dobból. Majd közelebb és már nyitotta száját.
- Robin, mért nem mo...
- Itt vagytok?- kérdezte egy hang.- Mert már indulnánk!

A lányok ruhája a koncerten:
Ashley ruhája

Lexie ruhája

Naomi ruhája

Carly ruhája

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése