2013. február 5., kedd

26.rész

Becsuktam a szemem és elrántottam a fejem. Liam rám nézett majd mikor magához akart húzni én ellöktem magamtól ő pedig értetlenül vizsgált engem.
- Mi a baj?
- Semmi csak nem állhatok kettőtök közé. - néztem rá.
- Miért állnál kettőnk közé? És lehet, hogy nem vagyok ma reggel toppon, de én és ki közé? – fogta meg az állam.
- Közéd és Danielle közé. – tekintettem Liam-re majd ellöktem a kezét.
- Most te miről beszélsz?- figyelt értetlenül. - De hisz mi…
- Tudod, hogy miről beszélek. – hajtottam a térdemre a homlokom.
Liam elég döbbent fejet vágott, de én csak némán figyeltem majd nagy levegőt véve kimondtam.
- Ne Liam, tudod mit legyünk csak barátok. – indultam befelé.
Liam elidőzött egy kicsit kint a döbbent fejével én pedig berohantam a fürdőbe. Levettem magamról a csurom vizes ruháimat. Ledobtam a földre a fölsőmet. Megengedtem a forró vizet és beálltam alá. A testem kérte a forró vizet. A nagy hajmosásba voltam, amikor is valaki elkezdett dörömbölni az ajtón.
- Húzzál bele! Ashley lelépett most kezdődik a megbeszélés. – üvöltött be.
Elzártam a vizet magam köré tekertem a törölközőt és elindultam a szobámba. Épp kanyarodtam be a folyosóra, amikor Louis nekem rohant.
- Hej!- nyögött fel. – Hova ilyen sietősen? – mért végig.
- Anyukád nem tanított meg, hogy nem bámulunk meg senkit.
- Bocsi Robin ez nem az én reszortom. – került ki.
- Ezt meg, hogy értetted? – kiabáltam utána.
- Majd szólok!
Felöltöztem majd lerohantam a nappaliba, ahol Carly egy mutató pálcával mutogatott én pedig levágódtam Liam mellé, bár a feszültség érezhető volt közöttünk.

*Carly*
Most, hogy lelépett Ashley, Harry pedig a szobájukba duzzog összehívtam a többiek, hogy kell valami terv a kibékítésükre. Hiszen 3-4 napja tarthat a veszekedésük, idegekkel nem lehet őket kibírni. Először még csak azzal a problémával kellett szembe néznünk, hogyha Harry belép a terembe Ashley kirohan, és ez fordítva is eljátsszák. Tegnap este óta viszont egymás torkának esnek és ez ma már háromszor megismétlődött ezért elküldtük Ashleyt, hogy lenyugodjanak a kedélyek a háztájon. Zayn és Naomi pedig csak akkor tudnak együtt lenni a saját ágyukba, ha Ashley lelép. Rövid csend állt be a szobába, amit én törtem meg.
- Ki kell békíteni őket! csaptam az asztalra.
- Nem mondod! – néztek rám a többiek.
- Hát nem ártana. – mosolygott Robin, ami már kezd fura lenni hisz én még nem láttam rossz kedélyállapotban.
- Mi a terv?- dőlt előre Niall.
- Lefoglalunk egy hotel szobát! –jött az ötlet Naomitól.
- Róluk elgondolva egy egész hotel szintet kéne lefoglalni. – vigyorogtam.
- Melyik legyen? – nézett rám Loui.
- Caramell hotel nászutas lakosztály emelete. - vágott bele Naomi.
- Oké ezt bízzátok rám. – ment ki telefonnal a kezében Lexie.
- Lexienek hány hotel száma lehet meg? – kérdezte Robin jogosan.
- El tudom gondolni, hogy 12 km-es körzetbe az összes. – mondta fapofával a kopasz, akit csak magamba hívok így.
- Na ott tartottunk…- vágódtam le Louira.
- A hotel azt mondta elintézhető szóval ez a pont kipipálva. – pipált bele a levegőbe Lexie.
- Jó akkor Ashley elrablása?? Ötlet?- csata össze a kezét Zayn akin látszódott az izgatottság rajta.
- Mi az Zayn, nem tetszik a szobatársad? – röhögtem.
- Ha éppenséggel tudni akarod nem! – csattant ki. – Egész éjjel horkol és ha oldalba vágom, hogy hagyja abba lelök az ágyról. – ölelte meg Naomit.
- Na nehogy azt hidd, hogy Ashley egy leányálom. – nyilatkozta Naomi. – Beszél álmába, összevissza forgolódik, és ha már azt hiszed rosszabb nem lehet…
- Mit csinál? – szakítottam félbe.
- Elkezdi csikorgatni a fogát. – fogta a fejét.
- Na akkor a tubica hadművelet részletei. .- nyújtottam a kezem középre.
Mindenki benne volt és megbeszéltük, hogy Harry szülinapjára vagyis péntekre időzítsük a tervet.
- A feladatok a kelvetkezők. – vett elő egy papírt Lexie.
- Kell valaki vagy valakik akik elrabolják és a hotelhez viszik. – mondtam a terv kulcs részletét.
- Majd Zayn és én. – mutatott magára majd Zaynre Louis.
- Kell egy levél amit valaki olyan ír meg akinek nem ismeri meg az írását. – nézett fel az írásból Lexie.
- A bátyám szerintem megírná. – indult ki a konyhába Robin.
- Nem is tudtam, hogy van bátyja. – dőlt előre Niall.
- Én sem. –ráztam a fejem.
- Na térjünk ide vissza mielőtt még valamelyik gyöngy virág lejön vagy hazaér. – szólt ránk Zayn.
- Ja igen és kiadja át a levelet? – néztem szét.
- Had én! Lécci. – ugrált fel alá Naomi.
- Jól van egyetlen szépségem. – csókolta meg Zayn.
- Oké, torta? Kihozza el? – haladtam szép sorjába.
- Majd én. – állt fel Liam.
- Kéne még valaki! – gondoltam én itt az én kis barátnémra.
- Robin veled mehet. – ajánlotta fel Lexie. Valószínűleg egyre gondoltunk.
- Kivel megyek? – lépett be az említett barnaság.
- Nekem segítesz. – húzta sejtelmes mosolyra a száját Liam.
A feszültség annyira érződik közöttük, hogy szerintem Ashley és Harry között sincs ekkora.
- Oké. –sóhajtotta.
- És akkor utolsó nap rendi pont. Ki lesz oly bátor és mondja el Harrynek, hogy kedvesét elrabolták?
- Ezt már kérdezted te nagy okos. – csapott a seggemre Lexie.
- Hé! Nincs tapi! – vágott a seggemre most Louis majd megcsókolt.
- Nincs tapi amíg nincs puszi. – fordultam felé.
- Na ha mindenki ki perverzkedte magát, akkor egy fontos kérdés. Milyen torta lesz??? – nézett kölyök kutyi szemekkel Niall.
- Majd meglátod. – könyveltem el, de neki ez nem volt elég.
- Hé mi folyik itt? – rohant le a lépcsőn Harry, mi pedig eldobtunk mindent ami a tubica hadművelethez egy kicsit is kapcsolódik.
Zayn épp Naomi nyakát kezdte csókolgatni, Loui és Niall beszélgettek valamit Lexie pedig csendben hallgatta. Liam és Robin között pedig mint egy nagy szakadék tátongott és nekem kell kiderítenem, hogy mi folyik kettejük között. Harry gyanakvóan leült Lou és közém.
- Répácskám mi folyik itt??
- Fogalmam sincs Harry. – válaszolta poker face - szel Loui.
- Liam ma te főzöl. – terelte el a témát Niall.
- Ma biztos nem. – nézett Robinra majd maga elé.
- Biztos nagy dobásra készül. – röhögtem, de láttam rajta, hogy nem jó időt választottam.

~PÉNTEK~
Reggel korán keltem, hogy minden tökéletes legyen. Felébresztettem Robint aki segített kiszedegetni a ruhákat amiket az elterelő hadművelethez fogunk használni.
- Robin mi a fene van most veled és Liammel?- kezdtem kipuhatolózni a titkokat.
- Semmi mi lenne? – vett ki egy lila egybe részest.
- Hát mondjunk elmesélhetnéd mért vagytok olyan feszültek egymás társaságába?
- Nem tom miről beszélsz? – játszotta nekem a hülyét.
- Hé emberek megjöttünk. – törtetett be a maradék lány.
- Na melyikkel kezdjük?- kapott fel mindenki egy ruhadarabot.
Nagy ruhapróbálásba merülve üzentem Louisnak, hogy most jöjjenek fel. Mikor feljöttek úgy osontak be a szobába, hogy rajtam kívül Naomi vette őket észre. Egy sötét zsákot húztak a fürtös barátnénkra mi pedig mintha rabló támadásba kerültünk volna sikítozva rohantunk szét. Én gyors átvettem a fekete felszerelésemet segítettem a fiúknak az ajtónyitás és csukással. Mikor megérkeztünk a hotelbe bejelentkeztem és felvittük a szobába. Kikötöttük az ágyhoz majd leültünk neki háttal, hogy véletlenül se ismerjen meg minket. Írtam egy SMS-t Naominak, hogy jöhet a terv 2. szakasza és, hogy indítsa el Robinékat a cukrászdába a tortájért.

Zayn maszkja, hogy ne ismerje fel Ashley.
Louis maszkja, hogy ne ismerje fel Ashley.

1 megjegyzés: