45.rész

:Carly:

Ordítva rohantam fel az emeletre. Senki nem foglalkozott velem. Naomi egy párnát vágott a képembe, Ashley csak szimplán képen törölt. Lexie-ék ajtaja viszont simán zárva volt. Ezt nem hiszem el visszarohantam a földszintre ahol Liam eszeveszettül kereste a mobilját Louis pedig hátráltatta. 

- Louis hagyjál már békén had keressem azt a nyomorult telefont.- lökte oldalba Liam.
- Liam nyugi már.- nevette.
- Édesem vigyázz!- ordítottam el magam, de már késő volt.
Liam egy párnával csapkodta amit Lou csak nevetéssel tudott díjazni.
- Mi ez az őrültek háza?- jöttek le a lépcsőn a többiek.
- Tudjátok lehet, hogy Lou és én másnaposak vagyunk, de azt még én is érzem, hogy valaki nagyon pipa.- mutogattam Liamre.
Azt még a kocsiba letisztáztuk, hogy nem szólunk a többieknek Robin eltűnéséről szóval ezt nem kötöttem az orrukra. Liam felnézett a verekedésből utána felszaladt a szobájába. Láttam, hogy Zayn és Harry utána akarnak menni, de én megállítottam őket.
- Carly könyörgöm mi a fene történt mi után mi eljöttünk?- nézett velem farkasszemet Naomi.
- Az isten szerelmére nem érünk rá részegeskedni.- öntött az arcomba a pohár vizet Ashley.
- Nem vagyok részeg az igazat mondom!!
- Na akkor kezdjük az elején!- ült le a kanapéra Zayn.- Mi baja van Liamnek?
- És hol van Robin?- nézett szét Lexie aki a kávéját iszogatta.
- Hát ő...- néztem segélykérően Louisra.
- Fent alszik.- vágta rá Lou.
Leartikuláltam, hogy köszi mire ő csak elmosolyodott.
- Felmegyek megkérdem hátha ő tudja.- indult meg Lexie.
Fel sem fogtam mit mondott csak arra kaptam fel a fejem, hogy jön vissza és közli, hogy Robin nincs a szobájába.
- Robin nincs itt.- jött le a lépcsőn Liam.
- Hát hol van?- kerekedett el a többiek szeme.
- Eltűnt.- sóhajtotta.

:Robin:

Fáj a fejem, hányingerem van és valaki folyamatosan fogdossa a derekamat. Megpróbáltam kikászálódni az ágyból, mire a titokzatos idegen visszarántott. Teljesen az álmomra emlékeztetett. Félre löktem a kezeit, majd tántorogva az ajtóhoz léptem. Nem voltam tisztába az egésszel. Részeg is voltam a tetejébe és még valaki mellett ébredtem. Megfogtam az ajtó kilincset mire valaki megragadta a karomat.
- Engedj el!- sikítottam el magamat.
- Robin én vagyok az.
- James!- kerekedett el a szemem.- De te? És hogyan? Mi van a ?
- Robin itt biztonságba vagy.- ölelt át.
- De én nem akarok itt lenni.- bújtam ki az öleléséből.
Feltéptem az ajtót és lerohantam a lépcsőn. A bejárati ajtó felé vettem az irányt, de amikor kiakartam menni rajta az zárva volt.
- Robin!- jött le a lépcsőn James.
- Miért van bezárva?- mutogattam az ajtó felém.
- Mert itthon vagy.- lépett közelebb.
Menekülni semerre nem tudtam menni mivel mögöttem a zárt ajtó előttem pedig James magasodik.
- Mit akarsz tőlem?- bámultam a remegő lábaimat.
- Téged.- fogta meg az államat majd mélyen a szemembe nézett.
- Engem te ne akarjál.- ütöttem el a kezét.- Én ... én...
- Tudjuk Liam Payne-re vársz.- mondta cinikusan.- De van egy rossz hírem ő nem vár rád azt sem tudja, hogy a földön vagy.
A szavai fájtak bármennyire tudom, hogy nem igazak. Liam maga mondta, hogy várni fog rám. A könnyek utat törtek maguknak én pedig félrelöktem Jamest és visszarohantam a szobámba. Magamra csaptam az ajtót és elé ültem. James folyamatosan dörömbölt, de én nem hagytam magam. Még midig gyűlöltem azért amit tett velem. Csúnyán átvert és most megint itt tartok össze vagyok zárva vele kitudja mennyi időre. A gondolataimba mélyülve akkor esett le, hogy James az én ágyamon feküdt velem. Gyors lerángattam mindent róla majd kidobtam az ajtó elé.. Átgondoltam az egészet, hogyan tudnék meglépni erről az isten verte helyről. Megpróbáltam az erkély ajtót, de zárva volt. Szóval a nagynéném számított erre a lehetséges szökési útvonalat. Elterültem a földön és a plafont bámultam, mély gondolkodásba estem. A szökési terv onnan indult, hogy mikor elalszanak megszerzem a kulcsokat és lelépek. A gondolataim egyik percről a másikra átterelődtek a többiekre. Eszembe jutott Liam érzéki csókjai A lányok mély baráti beszélgetései és a többi fiú segítőkész mozdulatai. Tudtam, hogy nem hagyták annyiba, hogy eltűntem. 
- Kopp, Kopp!- zavarta meg a gondolkozásomat a nagynéném.
- Hagyjál!- üvöltöttem el magam.
- Robin szívem. – jött beljebb a nagynéném. – Itt van Robert ha akarsz vele beszélni.
Felültem a földön és döbbenten néztem magam elé.
- Robin tudod, hogy szeretünk, de ezt nem hagyhatjuk.
- Mi csodát?- néztem értetlenül a nagynénémre.
- Az őrült bulizásaidat! – lépett be az ajtón a bátyám.
- Akkor lehet egy kérdésem?
- Persze. – mondták egyszerre.
- Honnan veszed ezt a marhaságot?! – csattantam ki.
- James mondta. – mosolygott önelégülten a nagynéném.
- De én most voltam először buliba és egyszer egy sima egyszerű 10 személyes buliba, de ott sem történt semmi. 
- James váltig állította. – erősködött a nagynéném.
- És inkább hiszel Jamesnek mint a saját unokahúgodnak?!
- Hát édesem a kórházból is megszöktél! 
- Milyen kórházba voltál te? – kerekedett el a szeme a bátyámnak.
- Semmilyenbe. – legyintettem. – És egyébként is nem szöktem meg, megszöktettek és ha tudni akarod nekik köszönheted azt, hogy emlékezetem a helyén van. 
- Ó édesem. – akart megölelni, de én elhúzódtam.
- Szerintem hanyagoljuk a témát.- vágtam szomorú arcot.
- Robin van valami amit nem mondtál el?- nézett rám gyanakodva a bátyám.
- Igen van.- sóhajtottam egy óriásit.
- És még is mi lenne az?- nézett rám értetlenül a nagynéném. 
- Lényegtelen.- legyintettem mire James jelent meg az ajtóba.
- Mi a helyzet cicám?- ült le mellém az ágyon.
- Elmegyek!- jelentettem ki.
- Dehogy mész te el. Te hozzám tartozol.- támadta le az ajkaimat.
A csókja keserű volt. Próbáltam magamról leszedni, de nem bírtam. A bátyám szedte le rólam. Letöröltem a számról és megköszöntem neki a segítséget majd komolyra fordítottam a szót.
- Vissza akarok menni a barátaimhoz.
- Sajnálom, de ez képtelenség.
- De miért?- kezdtem kétségbe esni.
- Mondtam az őrült bulizásokat  abba kell hagynod és a barátaid is rossz hatással vannak rád. -ment ki a szobámból.
A bátyám nem szólt semmit tehát az ő pártját fogja. James pedig önelégülten mosolygott tovább ahogy engem nézett. Érezte, hogy nyerésben van, de ha nekem bele kell is pusztulnom, hogy innen kijussak. Kitessékeltem Jamest és az ablakból kezdtem kibámulni. A párkányra szállt egy galamb amiről persze azonnal Louis jutott eszembe. Kinyitottam az ablakot majd elkaptam szegény kis madárt. Kétségbeesetten csapkodott a szárnyával, mire én elkezdtem simogatni, hogy nyugodjon meg. Az ölembe ült nyugodtan én pedig megragadtam egy papírt és felírtam.:
Aki ezt megtalálja juttassa el Louis Tomlinson-nak !
UI.: Aki egyszer elveszett azt az otthonába keresd!