2014. február 16., vasárnap

88.rész (2.évad 18.rész)

- Jaaj Robin olyan jó látni.- tipegett oda a szőkeség, hogy megöleljen.
Ahogy elengedett én kikerekedett szemekkel figyeltem a szőkét. Váratlan vendég volt. Ennél már nem lehet izgalmasabb a nap. Egy felejthetetlen délelőtt a szüleimmel, majd a korcsolyázás, a találkozás Liammel, majd a többiekkel a csodálatos délután Liammel kettesbe, de erre még én sem számítottam.
- Ne már kis csajszi!- bökte meg a vállam, amiből teljesen kizökkentett a gondolataimból.
- Kis csajszi?!- néztem értetlenül.
- Jaaj akkor mindenki itt van?- forgolódott körbe.
- Igen.- bólogatott Zayn.
A beszélgetés alatt a többiek a kanapén ültek. Liam, Angela mögött állt, de ő is ugyan olyan döbbent volt mint én. Kikerültem Angelát, átöleltem Liamet, majd leültünk együtt a kanapéra.
- Na szóval a hétre van egy interjú és egy magazin fotózás.
- És melyik napra?- kérdezte Louis.
- Az interjú, ha jól emlékszem holnap vagy utána nap. A fotózás pedig a hét végén.
- Angela mi Robin szüleivel vacsoráznunk holnap szóval én akkor nem tudok lenni.- mondta Liam.
- Jól van akkor ti oda mentek. Az interjút pedig átteszem a hét elejére. Puszika.- intett, majd elhagyta a házat.
Megsemmisülve ültünk a heverőn. Ilyenben még sosem volt részem.
- Ezen még az sem változtatott, hogy elütöttük.- mondta Louis.
- Ti elütöttétek?- mered kérdőn Carly.
- Hiszen meséltem.- csókolta meg.
- Jó újra itt.- jelentette ki Naomi.
- Tényleg jut eszembe, mivel közeleg karácsony megajándékozzuk egymást?- ugrott fel Ashley.
- Le vagy maradva cica.- húzta az ölébe Harry.- Ezt már megbeszéltük.
Kérdőn figyeltem őket. Liam a fülembe súgta, hogy majd elmeséli és szerinte nagyon fog tetszeni az ötlet és így minden meg lesz ünnepelve. Nem igazán értettem mit akar vele, de ráhagytam. fél 9 körül visszamentünk a szobánkba. Liam úgy ahogy volt bele dőlt az ágyba én viszont elmentem zuhanyozni. Letettem a szennyeskosárra Liam ruháit, majd beálltam a zuhany alá. A forró víz teljesen átjárta a testem. Kiürült a fejem. Egy fél órát állhattam bent amikor valaki dörömbölni kezdett az ajtón. Kilestem rajtam és megláttam Liam fejét.
- Segíthetek valamiben édesem?
Elmosolyodott, majd becsukta maga mögött az ajtót. Levette  a mellegítőjét ami még akkor került rá mikor elindultunk lefelé és a boxerét amit hanyagul a földre dobott. Belépett mellém, mire én a nyaka köré fontam a karom és lassan megcsókoltam. Mikor szétváltunk mélyen egymás szemébe néztünk.
- Na szóval miben segíthetek?- kérdeztem.
- Csak mondani akartam, hogy meghozták a cuccaidat a szüleid és beakartam jönni hozzád.
Mosolyogva megráztam a fejem, majd újból megcsókoltam.
- Megborotválkozhatnál.- mondtam nevetést vissza fojtva.
- Miért? Mi bajod a szakállammal?- simogatta azt.
- Szúr.- vágtam rá nemes egyszerűséggel.
Liam nem válaszolt csak nevetve elzárta a vizet. Kinyúltam a törölközőkért, majd az övét a kezébe nyomtam. Magam köré csavartam a törölközőmet, és elindultam kifelé. Liam folyamatosan a nyomomba volt. Az ágy mellett a bőröndjeim sorakoztak. Kiszedtem belőle egy pizsit és egy bugyit, majd bedőltem az ágyba. Magamra húztam a takarót majd éreztem, hogy besüpped mellettem az ágy. Felé fordultam és megöleltem.

2 megjegyzés:

  1. Olyan kis cukik! :3
    Várom a kövit! :3
    Puszi! xXx
    Reni

    VálaszTörlés
  2. gyorsan kövit!!! :) Nagyon jó rész lett, mint mindig!!! Furcsa is lenne ha nem lenne jó! :) Remélem a többi is ilyen lesz! :)

    VálaszTörlés