2014. január 29., szerda

85.rész (2.évad 15.rész)

 Olyan régen koriztam már, hogy késztetést éreztem, hogy lemenjek. Mikor leértem béreltem egy korcsolyát, majd leültem az egyik szabadon lévő padra. Jó erősen befűztem, nehogy elessek benne a pályán. Felkötöttem lófarokba a hajam, hogy lássak tőle. Feltotyogtam a pályára. Először még kelletlenül álltam a jégen. Megkapaszkodtam a falba és elindultam körbe. A végére már egész jól bele jöttem. A 4. köröm után félre álltam, hogy ne akadályozzam a többi korizót. Gondolataim a többiek felé terelődtek, hogy nem ártana felhívnom, hogy éppen merre járnak. Épp elővettem a mobilom amikor egy nagyon ismerős hang ütötte meg a fülem.
- Tudod, mit nem érdekelsz!
- Jó tudod mit te sem érdekelsz minket.
Elindultam a hang irányába. A nagy tömeg miatt azonnal elvesztettem szem elől az ismerős hangot.
- Hölgyeim és Uraim! Figyelem menetirány változás!- mondta be a hangos bemondó.
Mindenki megfordult én pedig szembe találtam magam vele. Elmosolyodtam ő pedig nem hitt a szemének. Lejjebb húzta a sálját, így ajkai jól látszódtak.
- Robin?-nézett rám mintha nem hinne a szemének.
Nem válaszoltam csak odacsúsztam hozzá és szorosan magamhoz öleltem.
- Hogyan?- suttogta alig hallhatóan.
Szűkszavúan kérdezett, de én megértettem. Felpipiskedtem így a szám a füléhez közel volt. Belé kapaszkodtam nehogy seggre essek.
- Az öcsém ellopta a mobilom, a szüleim nem engedtek internetközelbe szerintem ennyi elég válasznak.
Ahogy belenéztem két barna íriszébe szinte elolvadtam. Annyira hiányzott már, hogy az leírhatatlan. Pontosan ebbe a szempárba szerettem bele mikor először megpillantottam. Ahogy egyre jobban ismertem meg egyre jobban bele szerettem. Amikor oda kerültem hozzájuk, akkor este a teraszon azonnal tudtam, hogy szerelmes lettem, ha még akkor nem tudtam, hogy ő is így érez.
- A többiek is itt vannak?- néztem szét.
- Igen, de gyere keressük meg őket.- fogta meg a kezem.
- Nem lehetne, hogy egy kicsit kettesbe?- kulcsoltam rá a kezére a sajátom.
Elmosolyodott, majd elindultunk előre. A kapucnimat felhúztam a fejemre, nehogy valaki megismerjen.
- Még mindig azt hiszik terhes vagyok?- néztem rá.
- Akkor nem vagy?- meredt rám kérdőn.
- Szerinted látszik?- csúsztam a falhoz közben felvont szemöldökkel figyeltem.
- Nem, de tudod tudod mit ez most nem számít.- hajolt közelebb.
Ajkaink majdnem összeértek. Lehunytam a szemem majd azok találkoztak. Átkulcsoltam a derekán a karom majd mikor szétváltunk mellkasára hajtottam a fejem. Így voltunk pár percig, majd az állam alá nyúlt és megemelte a fejem.
- Haza jössz?
- Remélem.- válaszoltam.
Felvonta a szemöldökét és kérdőn meredt rám. Válaszul csak megcsókoltam.
- Annyira hiányoztál már.- szaladt ki a számon.
Elmosolyodott, majd egy száguldó pár majdnem fel lökött minket. Vizsgálgattam a párost, de teljesen idegenek voltak a számomra. Mentünk még egy pár kört kéz a kézben. Annyira élveztem a társaságát, hogy az leírhatatlan. Kihúztam a jégről Liamet, majd az egyik üres padra leültünk. Levettük a korcsolyákat és vissza vettük a cipőinket. Liam leadta a korikat én pedig egy fának támaszkodva várakoztam.
- Mi lesz a többiekkel?- kérdeztem mikor odaért.
- Írok nekik SMS-t.- lebegtette a mobilját.
A pálya végén megpillantottam anyáékat.
- Egy pillanat.- nyomtam egy puszit az arcára.
Odarohantam anya meg apa meglepett arccal nézett végig rajtam. Apa rögtön tudta így mikor megálltam előttük ő már válaszolt is a fel nem tett kérdésemre.
- Elvisszük estére a holmidat. Mulassatok jól.
- Mi lett veletek?- néztem értetlenül.
- Volt egy kedves bátyád aki elárulta nekünk, hogy jobb helyen nem is lehetnél.- mondta anya.
Ránéztem Robertre aki csak bólintott. Apa és anya nyakába ugrottam örömömbe. Anya oda húzta a fiúkat is ami nekik nem igazán tetszett.
- Jut eszembe apa, anya megfogok nősülni.- mondta a bátyám.

6 megjegyzés:

  1. waaaa annyira joo hetekbota vartam a reszre sovpls gyakrabban legyen
    by :régi névtelen olvasod ;)

    VálaszTörlés
  2. Robin!:D
    Igeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeen!:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD Nagy, nagy, nagy réges, régen várt találkozás végre beteljesült!!!!!!!!:DDDDDDDDDDD OMG! I'm so happy!:DD Úristen, feldobtad az estémet, amit nagyon köszönök főleg, így betegen!:D :s
    Rose X

    VálaszTörlés
  3. Jeeeeeeejjj!! :3 Vegreeeeee! Erre vartam!! :3
    Ezt a bejelentest! Hogy lehet igy kozolni a szulokkel, h megnosul valaki? :'D
    Siess a koviveeeeel! :3
    puszi!xXx
    Reni

    VálaszTörlés
  4. Imádom. Hamar a kövit pls.
    Pussz.:*Helen*

    VálaszTörlés
  5. Robin!:)
    Egy újabb meglepi nálam!:) ---> http://pancellany.blogspot.hu/p/dijak.html
    Rose King

    VálaszTörlés